József Miklós osztrák gróf (1746–1802) időszakában az osztrák–magyar forint pénzérméi különleges és érdekes változatokat hoztak létre. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején, amikor a korona két része, Ausztria és Magyarország egyesült, a pénzverés során egyedülálló megoldásokat alkalmaztak.

Az osztrák-magyar veretek értékjelzését mind frankban, mind forintban feltüntették, bár a forint névértéke nem volt kötelező érvényű. Az aranyalapú valuta névleges aranytartalma 0,72858 gramm volt forintonként, míg a törvényes ezüstvaluta 11,111 gramm színezüstöt tartalmazott forintonként. Az arany-ezüst névlegesen rögzített értékaránya 1:15,3 volt, ami az ezüst értékét 1,25%-kal erősebben határozta meg az arannyal szemben, mint az 1:15,5 arányt használó éremuniós szabvány.

Ezen érmék egyedülállóak voltak, és a Monarchia gazdasági és pénzügyi változásaihoz igazodtak. Az aranyalapra való sikeres áttérés a koronapénzrendszer bevezetésével érkezett, és az 1766-ban bevezetett alfabetikus birodalmi verdejelölés megszűnésével is járt. Az osztrák-magyar korona pénzérméit pedig 1892-től kezdték el verni, különböző címletekben, beleértve az arany tíz- és húszkoronásokat is.

Ezek az érmék nem csak pénzügyi eszközök voltak, hanem történelmi és kulturális emlékek is, amelyek a Monarchia gazdag múltját tükrözik.