IV. Károly (spanyolul: Carlos IV de España; Portici, 1748. november 11. – Róma, 1819. január 20.), a Bourbon-házból származó spanyol infáns, Asztúria hercege, aki apját követően Spanyolország királya volt 1788-tól 1808-ig, a francia invázió elleni függetlenségi háborúig, amikor is kénytelen volt lemondani fia, a majdani VII. Ferdinánd javára.
IV. Károly 1748. november 11-én született Porticiben szüleinek hetedik gyermekeként. Tizenkét éves korától félárva volt, ekkor halt meg ugyanis harminchat éves korában az édesanyja.
Édesapja a Bourbon-házból való VIII. Károly, Nápoly királya, V. Károly néven Szicília királya, a későbbi III. Károly spanyol király (1716–1788) volt, V. Fülöp spanyol királynak (1683–1746) és Farnese Erzsébet pármai hercegnő (1692–1766) fia.
Édesanyja a Wettin-házból való Mária Amália Krisztina szász hercegnő, lengyel királyi hercegnő (1724–1760) volt, III. Ágost lengyel királynak (II. Frigyes Ágost szász választófejedelemnek, 1696–1763) és Habsburg Mária Jozefa főhercegnőnek (1699–1757) leánya, Nápoly és Szicília, majd Spanyolország királynéja (Reina María Amalia de Sajonia).
Amikor 1759-ben VI. Ferdinánd halála folytán megüresedett a spanyol trón, és apja lemondott Nápoly-Szicíliáról másodszülött fia, IV. Ferdinánd javára, a 11 éves Károly családjával együtt Madridba költözött, ahol még ugyanez évben a spanyol trónörököst megillető Asztúria hercege címet kapta apjától. Tizenhét éves korában 1765-ben megnősült, feleségül vette első unokatestvérét, a 13 éves Mária Lujza Bourbon–parmai hercegnőt, apai nagybátyjának, Fülöp Bourbon-parmai hercegnek leányát. Kettőjük kapcsolatából összesen tizennégy gyermek született, melyek közül hét érte meg a felnőttkort.
1788. december 14-én, apja elhunyt. Negyvenéves korában, IV. Károly néven lépett a Spanyolország trónjára. Uralkodása alatt a tényleges hatalom az udvari kamarilla, feleségének, Mária Lujza királynénak, és kegyencének, Manuel Godoy főminiszternek kezében volt. A francia forradalom hatására Károly visszavonta apja reformjait, és 1793–1795 között kudarccal végződő háborút viselt a forradalmi Franciaország ellen. Országa szövetségbe kényszerült a napóleoni Franciaországgal, és részt kellett vennie annak háborúiban, emiatt teljesen elvesztette önállóságát.
Az 1807-ben kezdődött francia megszállás ellen 1808-ban népi felkelés tört ki. Ennek hatására 1808. március 17-én Károly lemondott a trónról fia, a későbbi VII. Ferdinánd javára. Károly ezután feleségével együtt Franciaországba menekült, ahol arra kényszerítették, hogy vonja vissza a fia javára szóló lemondási nyilatkozatát, és újra mondjon le Napóleon bátyja, Joseph Bonaparte javára. A királyi családot a franciák „védőőrizetbe” vették. A Napóleonnal szembeszegült VII. Ferdinánd az ellenállás és a függetlenség szimbólumává vált, szemben apjával, IV. Károllyal, akit francia kollaboránsnak tekintettek.
IV. Károly utolsó éveit Rómában töltötte, ott is halt meg feleségének halála után néhány nappal, 1819. január 20-án. A spanyol Bourbonok hagyományos temetkezőhelyén, a madridi San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostorban temették el.

IV. Károly, aki Spanyolországban is ismert II. Károlyként, 1788 és 1808 között uralkodott Spanyolországban és Mexikóban. Az ő pénzverése jelentős változásokat hozott a spanyol és mexikói érmeverés terén. A spanyol ezüst reáljai és arany escudói jelentős részben változatlanok maradtak, de a számos külföldi háború és politikai instabilitás miatt a pénzügyi rendszer instabillá vált.

IV. Károly pénzverése a spanyol birodalom több pénzverdéjében zajlott, köztük a mexikói pénzverdében is. A spanyol pénzrendszer a reales alapján működött, amely ezüstből készült érmék voltak. A legnagyobb értékű érme az 8 reales volt, amelyet gyakran dollárként vagy peso-ként is neveztek.

IV. Károly pénzérméin a király arcképe és címere látható, valamint a pénzverde jele és a verés éve. A mexikói pénzverde jele a M betű volt. A pénzérmék hátoldalán a spanyol birodalom címere és a PLUS ULTRA (Tovább is) jelszó volt olvasható.

IV. Károly pénzérméi a spanyol birodalom területén kívül is elterjedtek, különösen Észak- és Dél-Amerikában, ahol a spanyol gyarmatok és a független államok is használták őket. A spanyol 8 reales érme mintájára készült az első amerikai dollár is 1794-ben.