Magyarország - Népköztársaság

A Magyar Népköztársaság 1949 és 1989 között Magyarország hivatalos államneve volt.

1948-ban a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesültek, Magyar Dolgozók Pártja néven. A kommunista párt irányításával a politikai hatalom centralizált volt. A párt irányította a gazdaságot, az oktatást és a média működését. Ugyanekkor azonban létrejött a Magyar Függetlenségi Népfront is, mely nem volt más, mint az 1949-es választásokon a pártok indulásának formális eltörlése. A Népköztársaság idején 2 meghatározó rendszer jött létre: a Rákosi- és a Kádár rendszer.

Az 1950-es években bekövetkezett Rákosi-korszak alatt szigorú politikai elnyomás és koncepciós perek jellemezték. Nevét vezetője, a sztálinista rendszerű totális diktatúrát kiépítő Rákosi Mátyás után kapta, aki 1947–48-ban került a hatalmi piramis csúcsára. Ekkor alapjaiban formálta saját ízlésére az országot, 1949-ben szovjet mintára új alkotmányt és új államcímert („Rákosi-címer”) is készíttetett, illetve megkezdődött a rendőrállam kiépítése és a totális terror korszaka. Rákosi támadást indított az egyházak ellen. Mindszenty József esztergomi érseket koncepciós perbe fogták, megkínozták, bebörtönözték. Az egyházi iskolákat államosították. Számos papot börtönbe zártak, hogy ne tudjanak a fiatalokkal foglalkozni. Rákosi a Regnum Marianum templomot felrobbantatta, helyére Sztálin szobrát állíttatta. Az Államvédelmi Osztályt kiemelte a belügyminisztérium ellenőrzése alól, és saját irányítása alá vette Államvédelmi Hatóság néven. Az ÁVH volt a „Párt ökle”. Központjuk az Andrássy út 60. szám alatt volt. Az ÁVH megfélemlítette a társadalmat. Névtelen feljelentések alapján bárkit elfoghattak.

Kádár János 1956 és 1988 között volt az MSZMP első titkáraként az ország vezetője. A Kádár-korszakban a politikai rendszer és az uralkodó ideológia a Rákosi-rendszerhez képest nem változott. Azonban a hatalmon lévők stílusa és gyakorlásának módszere átlényegült. Az emberektől nem várták el a lelkesedést, de nem támadhatták a rendszert. A háztáji földeket magántulajdonban hagyták, amiknek igen kulcsfontosságú szerepe lett az élelmiszerellátásban. A viszonylagos bőséges és folyamatos áruellátás illetve a szabadság a Kádárkori Magyarország védjegyévé vált. 1983-ban létrejött az Alkotmánybíróság elődjének tekinthető Alkotmányjogi Tanács, 1985-ben pedig megreformálták a választási rendszert, s lehetővé vált a többes jelölés.

Kádár 1989-ben meghal, és ezt követően megkezdődik a rendszerváltás Magyarországon.

Az 1949–1989 közötti Magyar Népköztársaság pénzrendszere a szocialista gazdasági berendezkedéshez igazodott, és a forint volt a hivatalos fizetőeszköz. A forintot még 1946-ban vezették be, és a Népköztársaság teljes fennállása alatt változatlan maradt, váltópénze pedig a fillér volt. Az érméket és bankjegyeket központilag irányították, és a pénzek megjelenése gyakran tükrözte a korszak politikai ideológiáját.

A bankjegyek korai időszakában a szocializmus eszméihez illő motívumokat használtak, például munkásokat, gyárakat és mezőgazdasági jeleneteket. Később történelmi alakok is megjelentek, mint például Rákóczi Ferenc vagy Ady Endre, de a tervezés továbbra is a rendszer ideológiai elvárásaihoz igazodott. Az érmék anyaghasználata és formatervezése a költséghatékonyságot követte, alumíniumból, bronzból és nikkel ötvözetekből készültek, motívumaik között pedig szocialista szimbólumok, például a Rákosi-címer és az ötágú csillag szerepeltek.

A Magyar Pénzverő által készített forgalmi pénzek mellett számos emlékérme is megjelent, amelyek főként politikai évfordulókhoz vagy jelentős állami eseményekhez kapcsolódtak, például a Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulójának emlékérméi. A pénzverés és a kibocsátott pénzek a szocialista gazdaság stabilitását tükrözték, miközben szimbolikusan is kifejezték az adott korszak politikai és társadalmi törekvéseit.